Csatlakozz a megújult Facebook profilunkhoz és légy Te is jól értesült!
Az idei első balatoni túránkat május első hetére időzítettük. Április közepén nagyon jó fogási eredményekről hallottunk a horgászhelyünk környékéről. Többek között egy 18 kg-os tükörpontyról. Ez bizakodással töltött el minket.
Április 29-én hárman indultunk útnak imádott vizünkre Gábor, Robi és jómagam. A megérkezésünket követően több napja tartó kapástalanságról számoltak be a horgászok. Kedvünket azért nem szegte ez a rossz hír, mivel volt néhány L&R fortély a tarsolyunkban.
A parttól kb. 250m-re helyeztünk el 2 bóját, ahol a víz 2,5 m volt. Ezután az alapozó etetés következett, ami bójánkét 4kg vegyes bojlit jelentett Four Seasons, Fish Blend, Rain Star, Serial Killer és Blueberry Boom ízekben. A két bója egymástól 30 m-re helyezkedett el, ezt a távolságot 20kg kukorica és tigrismogyoró keverékével hintettük meg.
A végszerelékeket 10-15 cm-es iszapba helyeztük. Az első éjszaka és nappal kapástalanul telt, majd a második hajnalon megtört a jég. Gábor fél háromkor egy gyönyörű pocakos igazi balatoni tükörpontyot merített. Amikor partra emeltük a halat, azonnal fülig ért a szánk, hiszen az egy hetes túra első hala egy 19kg-os gyönyörűség volt, aki az etetés szélére elhelyezett egy szem Fish Blend 18mm-es bojlit favorizálta.
Nappal ismét megúsztuk kapás nélkül, éjszakára be is tört egy hidegfront, amiről tudtuk, hogy nem lesz jó hatással kedvenceinkre. A hidegfrontra válaszul az etetést átalakítottuk az adagot pedig megemeltük. Bíztunk benne. Hogy a teljesen leesett légnyomás ellenére is foghatunk pár halat. Az etetőanyagba kukorica, tigrismogyoró, kendermag, vörös és sárga köles, négermag valamint ismét vegyes bojlimix került, amit az etetés előtt pár órával boosterrel átitattunk, hogy a csalogató hatást így is növeljük.
Fáradozásunkat a halak is értékelték, mivel reggel közel tucat 7-11kg-os pontyot szákolhattunk.
A további napokban is folytattuk az etetést, reggel és este is naponta összesen 25kg keverékkel. A harmadik naptól már napközben is rendszeresen jelentkeztek a kapások. Az idő nagyon változékony volt, éjjel mínuszokat mértünk nappal pedig csak az árnyékban volt elviselhető a kánikula. Viszont ezzel az etetési stratégiával ebben az időben is rendszeressé tudtuk tenni a kapásokat egészen 11kg-ig.
A negyedik éjjelen Robinak egy nagyon erős húzós kapására lettünk figyelmesek. Miután megemelte a botot a hal ugyan olyan sebességgel rohant tovább mintha semmi nem történt volna. Azonnal csónakba pattantunk és elindultunk ismeretlen ellenfelünk után. A fárasztás 40. percében még nem tudtuk megpillantani a halat, csak találgatni tudtunk ki lehet a horgon. Közel egy óra elteltével végre sikeresen megszákoltuk a balatoni harcost. A partra érve gyorsan mérlegeltük az elemi erővel küzdő 15,5 kg-os hosszúkás tövest, aki az L&R Rain Star bojlit kívánta meg.
Másnap ismét betört egy hidegfront, ami nagy esővel és széllel érkezett. Közel 24 órán keresztül nem tudtunk horgászni. A front elvonultával a túránk is kezdett a végéhez közeledni.
Az utolsó éjszaka ismét beindultak a kapások, amelyek közül érdemes kiemelni Gábor 15kg-os tükrösét, aki egy szem L&R Fish Blend bojli segítségével került a matracra. Elégedetten néztünk egymásra, mert ezzel a fogással sikerült feltenni a koronát túránkra.
Reggel szomorúan vettük tudomásul, hogy lejárt az időnk. Mindent összevetve, sikeresnek mondható az elmúlt néhány nap, hiszen a szélsőséges időjárás ellenére is sikerült szép fogásokat elérnünk.
A megfelelő etetési és csalizási stratégiával szinte mindig eredményesek lehetünk.
A 7 nap alatt 3db 15kg feletti 9db 10kg feletti és számtalan kisebb pontyfogással gazdagodtunk.
Érdekes módon csak süllyedő csalit voltak hajlandóak fogyasztani a halak, ami lehetett 1-1,5 vagy akár dupla is. Előkének bevonatos illetve lágy fonott zsinórokat használtunk, amit a 15 centis iszapréteg ellenére se növeltünk 20-25 cm fölé. A boosterek és dipek használatával a teljesen süket időszakokban is sikerült kapást elérnünk, így kijelenthetem, ha az ember nem lusta próbálkozni azt a halak meghálálják.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy nyilvános területen horgásztunk egy strand mellett, ami bárki számára megközelíthető. Ne gondolja senki, hogy nem lehet esélye egy-egy jobb ponty megfogására az északi part mentén bármelyik strand szomszédságában, persze egy jó minőségű és megfelelő mennyiségű etetéssel, no meg egy kis szerencsével!
Ács Ferenc
L&R team